Azaz a MotorTire oldaláról beszélgettünk egy barátommal, aki idén nyáron kezdett el motorozni, és enyém a megtiszteltetés, hogy segítsek neki felkészülni a rá váró “megpróbáltatásokra”.
Ugyanis a motorozás nem csak annyiból áll, hogy felpattansz, és mész gyönyörű helyekre Te, a barátaid, és a motorjaitok. Előtte nem árt elég komoly karbantartást végezni, időnként lecserélni egy-két dolgot.
Tomi barátomnak most az új, vagyis neki új, de amúgy használt motorján, a gumicsere ideje jött el. Ehhez javasoltam neki egy finom olasz vacsi mellett a MotorTire oldalt. Én évek óta az Ő vevőjük vagyok, és évek óta elégedett!
A MotorTire 2008 óta foglalkozik gumik forgalmazásával, elég profin. A legkiválóbb márkák termékeit veheted meg tőlük, mint a Michelin, Pirelli, Dunlop, vagy társaik, a teljesség igénye nélkül.
A vásárlás folyamata nagyon egyszerű, még a kezdőknek is, ezért javasoltam ezt az oldalt Tominak is. Az első dolgod, hogy válassz egy terméket, ugye azt hiszem ez logikus. A következő kérdés szokott ilyenkor elhangzani: Honnan tudom, hogy milyen kell?
Na igen, kezdőként én sem tudtam, de a MotorTire oldalán szerencsére kategória és gyártmány szerint is tudsz keresni gumikat. Persze, ha nagyon járatos vagy már a témában, akkor a gyorsabb megoldást is választhatod, és kereshetsz méret szerint. A lényeg, hogy így vagy úgy, de mindenképpen el fogsz jutni arra az oldalra, ahol a Neked tökéletes motorgumi van.
A folyamat innentől megegyezik azzal, mint amikor cipőt rendelsz. Kosár, szállítás, számlázási adatok, fizetés.
Ez már önmagában egy teljes körű szolgáltatás, de van még ennél több is, ha a MotorTire-ről van szó. Olyan profin művelik a motorgumik forgalmazását, hogy szervizük is van! Így nem csak vásárolhatsz tőlük, hanem technikai segítséget is kérhetsz, és persze annak megoldását.
Ebbe a szervizbe online, vagy telefonon tudsz időpontot kérni. Én minden szezon előtt hozom ide a motorom átnézetni. Egyébként a dolgozók nem csak profik, hanem kedvesek is, ami nem utolsó szempont.
Ha menni akarsz hozzájuk, akkor a 1194 Budapest, Méta u. 13 alatt éred el őket, ugye az említett időpontfoglalás után.
Miután ezeket az infókat Tominak is elmondtam, azonnal rávetette magát a laptopjára, és válogatni kezdett. Bár én ott voltam mellette, hogy segítsek, ha kell, de tényleg olyan egyszerű az oldalon keresni, hogy nem volt rám szüksége.
Simán választott magának egy gumit, és el is indította a rendelés folyamatát. Nem kért házhoz szállítást, hanem személyes átvételt a szervizbe. Ez így egyébként teljesen ingyenes. Foglalt időpontot, majd nézelődött még az oldalon, ahol egyébként árlista is található, sőt, még hírek is!
És ha valamikor legörgetsz majd a hírek fülhöz, találsz majd ott még valamit, amiről érdemes beszélnünk, ez pedig nem más, mint egy minősítés! A cég ugyanis rendelkezik a megbízható bolt minősítéssel. Ami természetesen azt jelenti, hogy megbízható, hát persze, hogy ezt jelenti. Szóval semmi ok aggodalomra, amit rendelsz és vársz, megkapod!
Bátran ajánlom az oldalt minden kezdő, és régi motorosnak!