A párommal igazi kalandorként állunk az élethez. Nem riadunk vissza a hirtelen jött utazásoktól, új helyzetektől, mindketten szeretjük kipróbálni a lehetőségeinket az élet minden területén. Ezt egyrészt a személyiségünk adja, másrészt a munkánk miatt is előfordul, hogy a magánéletet nem tudjuk előre tervezni.
Egy szombati napon úgy döntöttünk, gy kellemes étteremben fogjuk a heti gőzt leereszteni. Imádunk enni, ez mindig is egy kiváló közös program volt számunkra.
A beszélgetésünk közben eszméltünk rá, hogy kivételesen a hétfői nap mindketten szabadok vagyok. Ez nagy ritkaság! Már nem is emlékszem, mikor jött ki így egy napnál hosszabb intervallumra. Most viszont előttünk az aznap második fele, és még kettő…
Az interneten, program után kutatva ez a hirdetés jött velem szembe: Csodálatos szállások Siófokon, mindössze percekre a Balaton parttól!
Micsoda ötlet, menjünk le Siófokra!
Az elgondolás kiváló, ám közel sem voltunk benne biztosan, hogy egy ennyire hirtelen jött utazás kivitelezhető-e.
Mindenesetre az említett weblapon elkezdtünk nézelődni. Szimpatikus, fiatal hangulata volt az oldalnak. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy normál, szállásfoglaló portál. Hát, rá kellett jönnünk, hogy azért, mert ez tényleg más!
A https://siofokszallas.info/ egy különleges szállásközvetítő cég weboldala. Nekik más a céljuk, mint az átlag szállásfoglalóknak: ők kifejezetten azokra a személyekre specializálódtak, akik az utolsó pillanatban keresnek szállást!
Végre, egy hely, ahol megértenek minket is! A https://siofokszallas.info/ munkatársai pontosan tudják, hogy nem mindenkinek adataik meg a lehetőség, hogy hetekkel, hónapokkal előre foglaljon szálláshelyet. Rengeteg olyan munkakör van, ahol csak rövid idővel előre tudnak tervezni szabadságokat tekintve, továbbá számos olyan helyzet is adódhat, amikor azonnal szállásra van szükség. Hirtelen jött elintéznivalók hada állhat emögött mind magánéleti, mint üzleti szempontból. Jó érzés volt, hogy itt végre nem fognak az arcunkba röhögni, mint ahogyan azt sok helyen megtennék ilyen helyzetben.
Az oldalon több apartman is jellemezve volt. A fő listában képekkel és a lényegi információk kigyűjtésével segítenek összehasonlítani a lehetőségeket. Ha valamelyik jobban érdekel minket, akkor a részletes leírásokkal mutatják meg, milyen helyekre tudnak “beintézni” szálláskereső turistákat. Ez remek kiindulópont volt, hogy megnézzük, mik a lehetőségek, és be tudjuk lőni, hogy mit is szeretnénk pontosan.
Az összes épület, amit itt láttunk, csodaszép volt kívülről és belülről egyaránt. Felújított, modern szálláshelyekről beszélünk. A belső elrendezés komfortos. Mindenhol volt lehetőség főzésre, sok helyen a bográcsozás, grillezés is megoldott. Ez utóbbi nekünk mindenképpen fontos volt.
Látszott, hogy tényleg mindenféle társaságra fel vannak készülve: olyan partnert is láttunk, melyek inkább párok elszállásolására voltak kitalálva, de akár 10-20 fő fogadására képes létesítményt is láthattunk.
A kedvencem az volt, hogy az https://siofokszallas.info/-nál nem kellett kompromisszumot kötni. Számtalanszor botlottunk olyanba, hogy “Igen, tudjuk Önöket fogadni. Nagyon szép a szállás, mindössze 1500 méterre van a parttól, és bolt is van 1000 méteres távolságban!”
Szuper, ez kész főnyeremény!- gondoltuk magunkban, és maradtunk inkább otthon.
Ezen a weblapon a parttól legmesszebb fekvő apartman is csupán 250 méter távolságra van Siófok legjobb, méltán híres partszakaszától. Boltok is minden esetben 100-200 méteres távolságban elérhetőek, ami igazán kedvező. Ez közel sem az a táv, aminél lekopik a lábunk térdig.
Végül volt egy szállás, amibe beleszerettünk. Egy csendes apartman Balatonra néző kilátással, közvetlenül a parton! A bográcsozási lehetőség is adott, továbbá légkondicionált helyiségek várják a pihenni vágyókat. A berendezés modern, esztétikus. Tudtuk, hogy kicsi az esély rá, hogy legyen szabad hely, de úgy döntöttünk, próba szerencse.
Ahhoz, hogy foglalhassunk, nem volt más teendő, mint kitölteni a kapcsolatfelvételt űrlapot. Pár adat, leírtuk az elképzelésünket, és már kész is.
Nem is kellett sokat várni, máris hívtak minket. A munkatársuk rendkívül kedves és segítőkész volt velünk. A hozzáállásán egyértelműen látszott, hogy nem egy új feladat aznapra keríteni szállást. Egy rossz szava nem volt, sőt, kifejezetten megértően viselkedett ebben a helyzetben. Profi módon kezdett neki megszervezni az ultra last minute nyaralásunkat.
A kedvességét megemlítettük neki, és szinte telefonon keresztül is érezni lehetett, hogy mosolygott. Elmondta, hogy közel sem olyan kirívó számukra a mi esetünk, mint amennyire mi annak érezzük. Volt már olyan, hogy 22 főnek kellett aznap estére alvóhely egy elbaltázott foglalás miatt. Azt a helyzetet is megmentették. Ehhez képest 2 fő semmiség!
A célja az volt, hogy megtalálja azt a szállást, ami a leginkább nekünk való és passzol az elképzeléseinkhez, és nem csak le akarta tudni valamivel.
Ennek felettébb örültem!
Nem telt bele sok időbe, amikor visszajelzett, hogy van egy jó híre: elintézte, hogy mehessünk a Balaton-parti szállóba. El sem akartam hinni! Ilyen gyorsan? Pont a parton? Már alig vártam, hogy induljunk.
Természetesen, mielőtt átadjuk magunkat a nyaralás élvezetének, az anyagiakat szerettük volna lerendezni. Meglepődtem, amikor szólt, hogy SZÉP kártyával is fizethetünk náluk. Végre! Már jó ideje gyűlik rajta a pénz, ugyanis az utolsó pillanatos ötleteinkből ritkán lesz valami, így nehezen tudtuk a szállásra fordítható összeget elkölteni.
Minden klappolt, már csak az összeg kell. Hát, itt dobtam majdnem egy hátast. Profi szolgáltatás, utolsó pillanatban teljesített kívánságok: egyértelmű, hogy sokat fogunk fizetni, nem? Hát nem! A https://siofokszallas.info/ munkatársai remek áron szerezték meg nekünk az említett apartmant, továbbá a közvetítésért sem kellett fizetni nekik. Ez utóbbi volt a legmegdöbbentőbb nekem. Azon ügyködnek, hogy nekünk a legjobbat találják, erre nem kérnek pénzt. Hihetetlen!
Elmondásuk szerint ez számukra egyértelmű. A szolgáltatásnak akkor sem lenne külön díja, hogyha nem sikerült volna szállást találni számunkra.
Nem maradt más, mint indulni. Nem is kellett sok idő, hogy megérkezzünk. A https://siofokszallas.info/ kollégájának köszönhetően könnyen megtaláltuk, hová is kell mennünk Siófokon belül.
Már a helyszín is káprázatos volt. Le voltam nyűgözve.
Belépve az apartmanba sem ért miket csalódás: tiszta, igényes környezet fogadott minket pontosan úgy, ahogyan az elvárható.
A szobák is csodásak voltak. A makulátlan tisztaságot itt is meg kell említsem, és a panoráma lélegzetelállító volt! Leesett az állam!
Az itt eltöltött 2 éjszaka remekül telt. Amit az oldalon leírtak, minden pontosan úgy volt a valóságban is. Végre egy hely, ahol nem torzítanak, nem szépítenek feleslegesen, hanem a valóságot kínálják, mégpedig különlegesen jó feltételekkel.
Nagyon elégedettek voltunk. Azóta a Facebookon is követni kezdtük a Siófok Szállásinfó csapatát. Ott gyakran mutatnak képeket az igénybe vehető apartmanokról, és friss lehetőségekről.
Én biztos vagyok benne, hogy fogunk még általuk nyaralni, és erősen esélyes, hogy a céges utunkat is általuk fogjuk megszervezni.
A tapasztalatunk pontosan alátámasztja a hirdetésben olvasottakat: csodálatos szállások Siófokon, mindössze percekre a Balaton parttól! Nem átverés, nem ámítás, ez a https://siofokszallas.info/ csapatának a valóság!